Hirdetés

Bevezető, doboz, külső

Erre az évre is három Xperia készüléket várhatunk, a csúcsmodellként pozícionált 1 Mark VI-ot már teszteltük, az 1-es alá, de a 10-es fölé helyezhető 5 Mark VI-ot még nem mutatta be a Sony, úgyhogy az Európában a gyártó kínálatában belépőszintnek számító 10 Mark VI-ról írunk most. A telefon furcsa egyvelege az Xperia 5 V-nek és 10 V-nek, így az elmúlt évekre jellemző vonások is maradtak, de a japán cég újabb próbálkozásai is megjelentek benne.

Sony Xperia 10 VI a kezemben
Sony Xperia 10 VI a kezemben [+]

Jó hír, hogy olcsóbban indít a telefon, a Sony Magyarország 174 990 forintban határozta meg a hivatalos hazai ajánlott árat, de a cikk írásakor a Media Markt például kapásból húszezer forinttal olcsóbban, 155 ezerért árulja. A fehér kartondobozban nem találunk mondjuk 155 ezerért sem mást a telefonon és némi leíráson kívül, töltő vagy tok, de még egy kábel sincs. Ami mondjuk pont a középkategóriában még jellemző azért, és például a hazai piacra újonnan érkezett, a kínai Transsionhoz köthető márkák (Infinix, Tecno) még ki is hangsúlyozzák, hogy náluk mindez megvan. De a Xiaomi és kölykei (Poco, Redmi) vagy a Motorola is említhető ellenpólusként. Ráadásul pont ebben az árszegmensben a legkiélezettebb a verseny, úgyhogy a Sony fel kell mutasson valamit.

Jópofa az újrahasznosított anyagokból készülő plasztikmentes csomagolás, de legalább egy kábelt adhatnának a telefon mellé
Jópofa az újrahasznosított anyagokból készülő plasztikmentes csomagolás, de legalább egy kábelt adhatnának a telefon mellé [+]

Ilyen a készülék felépítése és formája, ezt más gyártó telefonjában biztosan nem találjuk meg. A 155 x 68 x 8,3 milliméteres készülékház szinte tökéletes téglatest lenne, ha a plasztik keret sarkai nem lennének kicsit lekerekítve. De így könnyebb kézben fogni a telefont, a kijelző pedig sík maradt. A hátlap is plasztik, ez a telefon 164 grammjában köszön vissza, az pedig a minimalista megjelenést segíti elő, hogy a két kamera szinte észrevehetetlenül, alig egy milliméterre áll csak el hátoldal síkjától. Az előlapon a 6,1 hüvelykes 9:21 arányú OLED kijelzőt Gorilla Glass Victus üveg védi, körülötte pedig szimmetrikus kávák, melyekben a felhasználó felé néző sztereó hangszórók, előlapi kamera, környezeti fényérzékelő és közelségérzékelő kaptak helyet.


[+]

A készülékház IP65/68 védelmet tud felmutatni, ez másfél méter mélységben bírja 30 percig víz alatt. Annyira nem elterjedt, de nem is látatlan már a középkategóriában. A keret bal oldalán található, egyszerűen körömmel nyitható SIM-tálca viszont az, ilyet csak a Sony csinál. Rajta egy nanoSIM-nek és egy microSD-nek van hely. Második SIM-et eSIM-ként lehet a telefonra beállítani. A SIM-tálca nyitása a régebbi Sony készülékeknél még újraindítással járt, ha valaki ilyenről váltana, az jó ha tudja, az Xperia 10 VI már nem csinálja ezt.

SIM tálca a keret bal oldalán felül
SIM tálca a keret bal oldalán felül [+]

A keret tetején egy mikrofont és egy 3,5 mm-es fülhallgató csatlakozót találunk. Jobb oldalon a hangerőszabályzó gomb, alatta pedig az ujjelnyomat-leolvasóval egybeépített bekapcsoló gomb. Ennek működése gyors és pontos, tesztünk alatt megbízható volt. Kimaradt viszont a telefonból a 2D-s arcazonosítás is, csak az ujjlenyomat vagy a jelkód beírása lehet megoldás a készülék feloldására. Hiányzik a kétállású kameragomb a keret jobbjáról, ez nem került vissza tavaly óta, pedig a középkategóriás készülékben is lenne rá igény. A hangerőgombok beállíthatók exponálásra a kameraszoftverben.

Jobb oldal ujjlenyomat-leolvasóval, hangerőgombokkal, de kétállású fotós gomb nélkül
Jobb oldal ujjlenyomat-leolvasóval, hangerőgombokkal, de kétállású fotós gomb nélkül [+]

Alul mikrofon és mellette egy Type-C csatlakozó, ami USB 2.0-s. A hátlap alatt ott az NFC chip, de nem került vissza a Qi tekercs, így vezeték nélküli töltés nem opció, csak kábelen lehet tölteni az idei Xperia 10-et. Jó hír, hogy támogatja a telefon a PD és QC szabványokat.

[+]

A matt műanyag keret és hátlap a tesztre kölcsönkapott fehér színben véleményünk szerint kifejezetten jól néz ki, kényelmes kézben tartani és nem csúszik, nem gyűjti az ujjlenyomatokat és maszatokat sem látványosan. A fogást segíti az is, hogy maradt a nyúlánk képarány, de nincs értesítésjelző LED és hiába OLED a kijelző, nem opció a mindig éber megjelenítés bekapcsolása sem.


[+]

A 6,1 hüvelykes méretű, a (fektetve) mozis 21:9-es képarányú panel maradt az 1080 x 2520 pixeles felbontásnál, ami ebben a méretben a 450 ppi-s képpontsűrűségével tökéletes élességet biztosít. Viszont az, hogy csak 60 Hz-es frissítésre képes a panel teljességgel érthetetlen. Az egyetlen észszerű magyarázat rá az lehetne, hogy a Snapdragon 6 Gen 1 nem tudja kezelni a magasabb frissítéssel dolgozó paneleket, de ez egyszerűen nem igaz, láttuk ezt az SoC-t 120 Hz-en pörgetni OLED-et a Honor Magic6 Lite-ban, és IPS LCD-t a Telekom T Phone 2-ben. Szóval a Sony úgy döntött, hogy 60 Hz, de nem tudni, miért.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
MérésSony Xperia 10 VIMotorola Edge 50 FusionSamsung Galaxy A55Redmi Note 13 Pro 5GPoco F6 5GOnePlus Nord 3
Képátló6,1 hüvelyk6,7 hüvelyk6,6 hüvelyk6,67 hüvelyk6,67 hüvelyk6,74 hüvelyk
Felbontás1080 x 25201080 x 24001080 x 23401220 x 27121220 x 27121240 x 2772
Technológia10-bit HDR10 OLED10 bit pOLEDHDR10+ Super AMOLED12-bit HDR10+ Dolby Vision AMOLEDHDR10+ Dolby Vision AMOLEDHDR10+ Fluid AMOLED
Képfrissítés60 HzAdaptív 144 HzAdaptív 120 HzAdaptív 120 HzAdaptív 120 Hz60 / 90 / 120 / auto. Hz
Fehér fényerő611 / 997 nit505 / 1656 nit408 / 1442 nit497 / 1247 nit516 / 1202 nit482 / 875 nit
Fehér fényerő (min.)2,3 nit2,9 nit1,4 nit2 nit2,2 nit2 nit
Fekete fényerő0 nit0 nit0 nit0 nit0 nit0 nit
Kontrasztarányvégtelenvégtelenvégtelenvégtelenvégtelenvégtelen
Színhőmérséklet7791 K + kézi7116 K + kézi7254 K + kézi7440 K + kézi6831 K + kézi7298 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A 10-bites színmélységgel és Triluminos technológiával az Xperia 10 VI megjelenítője egyébként minden más tekintetben jó. Nincs ugyan készítő mód, mint az Xperia 1-ben, de van Eredeti néven az sRGB színteret lefedő mód, Szokásos név alatt pedig a DCI-P3 skála színeit megjelenítő. Kézzel állítható a színhőmérséklete a panelnak.

A tükröződés és a betekintési szögek kültéri használatra az átlagos fényerővel nem annyira teszik alkalmassá a telefontA tükröződés és a betekintési szögek kültéri használatra az átlagos fényerővel nem annyira teszik alkalmassá a telefont A tükröződés és a betekintési szögek kültéri használatra az átlagos fényerővel nem annyira teszik alkalmassá a telefont [+]

Megvan a HDR képesség és a Widevine L1-es biztonsági szint is, úgyhogy az SVoD alkalmazások képesek nagy felbontásban és HDR-ben is tartalmat megjeleníteni. A panel fényereje csak az átlagos szintet üti meg, ebben az árkategóriában találni jóval fényesebb OLED kijelzőket is, napfény alatti olvashatósága már nehézkes.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.