Bevezető

Human Mobile Devices. Ezt jelenti a HMD, amit eddig onnan ismertünk, hogy ők gyártották (és gyártják) a Nokia telefonokat 2017 óta. Magyarán már hét éve küzdenek a világ korábban legismertebb és legnépszerűbb telefonos márkájával meglehetősen csekély sikerrel. Ez azért nézőpont kérdése is, a nyomógombos piac 30%-át simán hozzák, ők a butafonok Samsungja, az okostelefonoknál viszont 0,5%-os a részesedésük, ami nagyjából a statisztikai hibahatár szintjén van, bár az Egyesült Államokban tavaly valamelyest emelkedett az eladásuk. Akárhogyan is: a Nokia okostelefonok története nem éppen egy sikersztori, pár emlékezetesebb eszközön kívül olyan nagyon sok vizet nem zavartak.


[+]

De néhány éve a HMD elkezdte magát nagyon szisztematikusan a leginkább fenntartható márkaként építeni (bár a Fairphone-t nem lehet ezügyben megelőzni), a gyártás, az újrahasznosítás, de főleg az otthoni szerelhetőség kapcsán tettek komoly lépéseket. Összebútoroztak az iFixittel, ahonnan szerelőkészletet és alkatrészt is lehet rendelni, részletes leírást kínálnak azoknak, akik otthon neki akarnak állni valamelyik komponens cseréjének és persze megpróbálták úgy tervezni a készülékeket, hogy egy közepes kézügyességű arc is meg tudja ugrani ezeket a feladatokat. Ezt mi is kipróbáltuk a Nokia G42-vel.


[+]

Ám időközben a Nokia licensz egy ponton le fog járni (az eredeti 2024-es dátumot most 2026-ra hosszabbították), a HMD pedig elkezdett felkészülni arra az időszakra, amikor már nem gyárthatnak Nokia név alatt mobilokat (és az még nyitott kérdés, hogy ez csak az okostelefonokra, vagy a nyomógombosokra is vonatkozik-e), ezért tavaly bejelentették, hogy jönnek a saját márkás HMD mobilok, a Pulse széria az első ebben sorban, a jelek szerint viszik magukkal a fenntarthatósági zászlót és ha minden igaz, akkor hamarosan egy magasabb kategóriás eszközzel is megjelennek. A Pulse családban három telefon van, a sima Pulse, a Pulse+ és a mindjárt taglalt Pulse Pro.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.