Megkezdte a noteszgépekbe szánt, 13”-es Tandem OLED kijelzőinek tömeggyártását az LG. A technológia, mely először a gépjárművekben tűnt fel, majd például az Apple iPad Próban is bemutatkozhatott, a hagyományos OLED-ekhez képest az egységnyi teljesítményből kihozható nagyobb fényerő, illetve a hosszabb élettartam szempontjából előnyös. Ahogy talán nevéből is kikövetkeztethető, a hagyományos megoldással szemben itt több OLED „réteg” helyezkedik el egymás felett. Kedvező tulajdonságaik elsősorban a sokat használt mobil eszközökben mutatkozhatnak meg, hiszen adott fényerőhöz alacsonyabb fogyasztás (az LG állítása szerint akár 40%-os megtakarítás is elérhető) is tartozik náluk.


(forrás: Research Gate) [+]

Az LG által most gyártani kezdett modell 2880×1800 pixeles és a DCI-P3-at teljes egészében lefedő színtérrel rendelkezik. Kontrasztaránya természetesen végtelen és teljesíti a DisplayHDR True Black 500 tanúsítvány megszerzéséhez szükséges feltételeket is.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.