Vince Lucido, azaz a KINGPIN néven ismert, legendás órajelmágus elbúcsúzott az EVGA-tól, ahol vezető szerepet töltött be az extrém tuningra szánt deszkák, valamint GPU-k fejlesztésében, hiszen a cég sajnálatos módon az Ampere architektúrás (RTX 30xx) GeForce kártyákkal befejezte az NVIDIA-val való együttműködést, és a dolgok mostani állása szerint maga mögött hagyta a videokártyák szegmensét.

Az úriember lépése nem jött derült égből villámcsapásként, ugyanis korábban már felvette a kapcsolatot különböző gyártókkal a váltás ügyében, és a választása a PNY-ra esett.

Az opciók között volt egyébként a Galax, illetve az ASUS is, de Vince elmondása alapján „túl sok szakács lett volna a konyhában” ezeknél a vállalatoknál, mivel több, házon belüli tuningost foglalkoztatnak, az MSI pedig nem igazán bizonyult érdekeltnek a GPU-k extrém túlhajtásában, ellentétben a PNY-jal.

Ha minden a terveknek megfelelően halad, KINGPIN kézjegye rajta lehet a közelgő, GeForce RTX 50 szériás vezérlők dizájnján, de akiket picit mélyebben mozgat a téma, megnézhetik a fentebb linkelt, tajpeji műhelyben megejtett YouTube interjút, amelyben Stephen Burke-kel (a Gamers Nexus Steve-je/tech Jézusa) beszélgetnek a múltról, jelenről és jövőről.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.