A menő autógyártók és az IT iparban tevékenykedő cégek szeretnek együttműködni – hogy csak egy példát mondjunk, az Acer, az ASUS és az MSI is dobott már piacra olyan notebookot, melyet valamilyen sportautómárkával közösen „terveztek”, vagy legalábbis alkották meg a csomagolását. A remek számítógépházairól ismert Lian Li most a Lamborghinivel állt össze egy hasonló projekt kedvéért, melynek eredménye az O11D Evo RGB Automobili Lamborghini ház lett.


[+]

Ahogy a név is mutatja, az új modell az O11D Evo RGB-re épül, szóval megkapjuk annak tágas, kétkamrás kialakítását, E-ATX támogatással, átfordítható alaplapi felszereléssel és rengeteg edzett üveggel, illetve hellyel 455 mm-es VGA-k és 167 mm-es CPU hűtők számára. Radiátorból egy 420 mm-es helyet találunk fent, míg oldalt és lent egy-egy 360 mm-es példány helyezhető el.

Na de mit kapunk akkor a Lamborghini névért, illetve a 170 euró helyett 350 eurós árért cserébe? Nos, egyrészt karbonszálas felületet a külső elemeken, másrészt az autómárka jellegzetes sárga színében pompázó részleteket például egyes csavaroknál és műanyag betéteknél. A házhoz tartozik egy 5”-es kijelző is, mely a hátsó ventilátorhelyet foglalja el, és versenyautós stílusban tájékoztat például a processzor hőmérsékletéről vagy órajeléről. Mindezeken felül pedig még miénk lehet az a tudat is, hogy egy limitált példányszámú terméket vásároltunk, az O11D Evo RGB Automobili Lamborghini ugyanis csak 6498 darabban készül, és egyedi számozást is kap.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.