Back-to-(the)-Future, azaz Vissza a jövőbe – nem, nem a híres filmtrilógiájról beszélünk, hanem az ASUS ötletes BTF koncepciójáról, mely eltünteti, vagy legalábbis az alaplap hátoldalára száműzi a gépház belsejében található kábelezés nagy részét, így egyszerre lesz letisztultabb a kinézet és jobb a szellőzés. A megoldás pedig pofonegyszerű: a csatlakozókat az alaplap „elejéről” a hátoldalára tették át, így a számítógépházban azok a hátlap felé néznek, az aktív oldalakról nem látszanak. A teljesség kedvéért az ASUS még olyan grafikus kártyákat is kínál, melyek a plusz PCIe tápcsatlakozókat is elrejtik, így aztán tényleg teljes mértékben kábelmentesíthetjük PC-nk belső részét.

A BTF tervezésekor az ASUS a visszafelé kompatibilitásra is igyekezett ügyelni, ezért egy BTF-kompatibilis számítógépházba beszerelhetünk hagyományos alaplapot, egy BTF alaplap pedig képes fogadni „normál” grafikus kártyát is, azaz nem muszáj rögtön az egész rendszert cserélni a gépházzal együtt. Persze mindez a másik irányba már nem ilyen egyszerű: a BTF videokártya csak BTF alaplapba illeszthető, és a BTF alaplap is erre felkészített gépházat igényel.


[+]

A BTF rövidítéséről ismert koncepciót az elmúlt két évben fejlesztette igazán tökélyre az ASUS, a tajvani cég a 2023-as és 2024-es Computexen egész sok erre épülő hardvert is bemutatott. Mivel az új megoldás nem igényel különösebb újratervezést (ellentétben mondjuk a Prime Utopiával), a BTF kategória nemcsak a csúcskategóriában jelenhet meg, hanem szinte bármilyen szegmensben találkozhatunk vele. Ezt mutatja a feketében és fehérben elérhető TUF Gaming GT302 számítógépház is, mely egy rácsos előlappal rendelkező, remek szellőzésű, és a rejtett csatlakozós alaplapok fogadására is felkészített, középkategóriás torony.


[+]

Mint már esett róla szó, a BTF-koncepcióban az a szép, hogy a meglévő hardverek nagy részével teljesen kompatibilis, vagy csak minimális átalakítást igényel. Ez utóbbi vonatkozik a számítógépházakra is, melyeknél igazából csak meg kell növelni a helyet az alaplapi tálca a gép oldala között, illetve biztosítani a tálcán a csatlakozókhoz passzoló kivágásokat. Ilyen kialakítást kapott a GT302 is, mely ettől még természetesen a megszokott E-ATX, illetve annál kisebb méretű lapokkal is kombinálható. Kétkamrás belső terében 407 mm-es VGA is elhelyezhető, a CPU-hűtő maximális magassága pedig 165 mm lehet.


[+]

A ház négy darab előre szerelt ventilátorral érkezik, melyek 14 cm-esek és 28 mm vastagok. Három darab az előlap mögé, egy pedig a hátlapra kerül – mivel ARGB-s modellekről van szó, fényüket az edzett üveg oldalfalon, illetve a rácsos, porszűrős elülső panelen át is élvezhetjük. A belső térben két 3,5”/2,5”-es meghajtófiókot és két dedikált 2,5”-es tálcát találunk, a bővítőkártyák maximális száma pedig nyolc. Aki az edzett üveg helyett inkább a rácsos oldallapot részesítené előnyben, az a szimmetrikus kialakításnak köszönhetően a jobb és bal oldali paneleket megcserélheti.


[+]

A TUF Gaming GT302 elég jól áll a szellőzés területén (akkor is, ha eltekintünk a rejtett csatlakozók jelentette előnyöktől), mert az említett ventilátorok mellett még felül is találunk helyet három 12 vagy 14 cm-es légkavarónak.


[+]

Az ezeket tartó felső panel egyébként a könnyebb szerelhetőség érdekében levehető, és ha szükséges, 360 mm-es radiátor is elhelyezhető itt (de elöl is elfér egy 280 mm-es egység, persze ezzel kicsit veszítünk a maximális VGA-hosszból). A kezelőszervek és a kivezetések az előlap tetejére kerültek, itt két USB 3.2 Gen 1 sebességű Type-A, egy USB 3.2 Gen 2×2 sebességű Type-C és egy kombinált 3,5 mm-es audio jack sorakozik.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.