Lassan egy évtizedes múltra tekint vissza a közösségünk ismert tagja, bacsis által szervezett, BRSZK, azaz Bacsis-tuning Retro Számítógép Kiállítás. Ahogy tavaly, úgy most is június utolsó hétvégéjén, Fülén, a Tornacsarnokban (Füle, Petőfi Sándor u. 12, 8157) csodálhatjuk meg a különböző eszközöket. Eszközöket, mert BRSZK, mely az évek alatt a legnagyobb ilyen rendezvénnyé nőtte ki magát, már nemcsak régi számítógépekkel foglalkozik, lesznek konzolok, menedzserkalkulátorok, régi telefonok, játéktermi gépek egyaránt.


[+]

Az immár körülbelül 1000 négyzetméteres területen közel 30 kiállító lesz jelen, körülbelül 300 működő számítógép-matuzsálemmel, lesznek régi alaplapok, VGA-k, hangkártyák, processzorok. A gépeket, játékokat természetesen ki lehet próbálni, meg lehet tapogatni, és közben át lehet érezni, hogy mennyit fejlődött az x86-os világ az elmúlt 40 évben! A szervezők retró hangulatú (a 90-es évek játékait elhozó) LAN-partival, 3D nyomtatóval és mellékesen egy harcjármű-makett kiállítással is készülnek majd az ingyenesen látogatható rendezvényre.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.