Hirdetés

Bevezető, doboz, külső

Alapvetően egy oldalban le lehetne rendezni az iPhone 16 tesztjét, mert oldalra került egy nyomásérzékeny érintőfelület, amivel irányítható a kamera, de teljes funkcionalitása az iOS 18.1 megjelenéséig nincs meg. Ugyanígy az Apple Intelligence nevű MI okosságok sem elérhetők az EU-ban, szóval marad az, hogy a kamerát átrendezték a hátlapon, meg az ultraszéles végre kapott autofókuszt és igazából be is fejezhetjük, mert a többi maradt a tavalyi. Köszönjük, hogy ma is minket választottak, további jó éjt!

Innen azért nehéz megmondani, hogy ez egy iPhone 15 vagy egy iPhone 16
Innen azért nehéz megmondani, hogy ez egy iPhone 15 vagy egy iPhone 16 [+]

De vegyük azért ennél kicsit komolyabban a dolgot, az iSTYLE által kölcsönadott iPhone 16 ugyanis jó készülék a maga módján. A 399 990 forintos induló ár maradt a tavalyi, a doboz tartalma is annyit változott, hogy kikerült az Apple matrica, a színek viszont újak és kicsit variáltak a formán is. A hátlapi kamerakettős ismét egymás alá került, erre azért volt szükség, mert így Spatial Video rögzítésére alkalmas a telefon, a térbeli felvételeket pedig a Vision Pro VR-szemüvegen vissza lehet nézni. Hála egyébként a kamerákat érintő változásnak a telefon erősen billeg sík felületre fektetve.


[+]

Maradt a méret (147,6 x 71,6 x 7,8 milliméter, 170 gramm), maradt a Corning által gyártott, de Apple tervezte Ceramic Shield védőüveg elöl és edzett üveg hátul, utóbbi alatt mágnesekkel a MagSafe és Qi2 kiegészítőkhöz. A keret alumínium, továbbra is színezett, ahogy a hátlapi üveg is. Az idei színek sokkal teltebbek, jobban állnak az iPhone-nak a tavalyi matt változatoknál. Felül semmi, alul mikrofon és hangszóró, köztük USB 2.0-s Type-C csatlakozó. A készülékház IP68-as minősítés szerint bírja a vizet és a port, az Apple szerint víz alatt túléli 6 méter mélységben 30 percig.


[+]

Bal oldalon található a nanoSIM-es tálca, amit tűvel lehet nyitni, felette hangerőszabályzó gombból kettő és az új akciógomb. Ezt a tavalyi 15 Pro modellekben ismerhettük meg, ugyanúgy működik az alapmodellben, a némítás helyett más funkciókat is hozzárendelhetünk.


[+]

Jobbról bekapcsoló gomb kényelmesen elérhető magasságban, alatta pedig a Kameravezérlő, ami elektromágneses felület, hasonlóan a MacBook gépek trackpadjához. Fizikai mozgást nem végez, az iPhone haptikus visszajelzésekért felelős rezgőmotorja téveszti meg érzékelésünket, egyébként profi módon. Lehet egyszeres vagy kétszeres kattintással appot indítani a Kameravezérlővel, egyelőre a gyári Kamera appon kívül a QR-kódleolvasót, a Nagyítót vagy az Instagramot tudjuk vele elindítani. Az nem opció, hogy egy nyomásra egy adott appot, két nyomásra egy másikat nyisson meg. Kikapcsolni ki tudjuk a Kameravezérlőt a beállításokban.


[+]

Az új gombok beállítási lehetőségeiAz új gombok beállítási lehetőségeiAz új gombok beállítási lehetőségei Az új gombok beállítási lehetőségei (forrás: Mobilaréna) [+]

A Kameravezérlő elhelyezése számomra kicsit kényelmetlen volt a kisebb méretű telefonon. Túl alacsonyan van ahhoz, hogy a mobilt álló helyzetben fogásváltás nélkül irányíthassam vele, de túl magasan ahhoz, hogy a telefont horizontálisan tartva kényelmesen elérje a mutatóujjam. Oké, hogy a Sony Xperia 1 kétállású kameragombja kevesebb funkcionalitással bír, de jobb helyen van. Az iPhone 16-ok Kameravezérlője egyébként egyelőre fókusz állítására nem is jó, mert a szoftveres frissítés még nem érkezett meg, ami lehetővé teszi kétállású gombként használni. Balkezesek számára azért lehet kényelmetlen a kameragomb, mert pont a középső ujjra esik, véletlen nyomással pedig indíthatnak nem kívánt műveleteket. A Kameravezérlő helyzetét és használatát szokni kell, egy hét végére már a simítással történő lencseváltás könnyebben ment, mint az elején, de igazság szerint nem éreztem kényelmesebbnek, mint a hüvelykujjammal kényelmesen elérhető virtuális csúszka tologatását a kijelzőn. Abban az esetben jól jöhet mondjuk a kameravezérlő, ha közben valami markolatban van a telefon, esetleg a hátlapra van csatlakoztatva valamilyen MagSafe kiegészítő.


[+]

A kijelzőre vonatkozóan semmi újdonság nincs. Az Apple Super Retina XDR panelnek hívja, egy HDR10 és Dolby Vision megjelenítésre képes OLED kijelzőről van szó. A méret változatlan 6,1 hüvelyk, rajta 1179 x 2556 pixel (460 ppi), a képarány is maradt a 9:19,5, és állítólag valamivel fényesebb lett a panel. A gyakorlatban nagyon hasonló eredményeket kaptunk a tavalyi modellhez, az ígért 2000 nites maximumot viszont teljesítette a képernyő. Az érintések érzékelése pontos, a frissítés továbbra is 60 Hz, felülre pedig belyukad a 12 megapixeles előlapi kamera és a Face ID rendszer a 3D-s arcazonosításhoz. Utóbbi gyorsan és megbízhatóan működik, de lényegi változást nem eszközöltek rajta tavaly óta.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
MérésApple iPhone 16Motorola Edge 50 UltraHonor 200 ProSamsung Galaxy S24 UltraGoogle Pixel 9 Pro XLApple iPhone 15
Képátló6,1 hüvelyk6,7 hüvelyk6,78 hüvelyk6,8 hüvelyk6,8 hüvelyk6,1 hüvelyk
Felbontás1179 x 25561220 x 27121224 x 27001440 x 31201344 x 29921179 x 2556
TechnológiaSuper Retina XDR OLEDHDR10+ pOLED10 bit HDR OLEDHDR10+ LTPO Dynamic AMOLED 2XSuper Actua LTPO OLEDSuper Retina XDR OLED
Képfrissítés60 Hzadaptív 144 Hz120 Hzadaptív 120 Hzadaptív 120 Hz60 Hz
Fehér fényerő (kézi/auto)830 / 1033 / 2270 nit465 / 1626 nit613 / 1208 nit670 / 2513 nit580 / 2695 nit821 / 2175 nit
Fehér fényerő (minimum)1 nit / 0 nit2,4 nit2,1 nit0,8 nit2 nit1,9 nit
Fekete fényerő0 nit0 nit0 nit0 nit0 nit0 nit
Kontrasztarányvégtelenvégtelenvégtelenvégtelenvégtelenvégtelen
Színhőmérséklet6297 K + TrueTone6318 K + kézi6995 K + kézi7338 K + kézi6384 K + kézi6649 K + True Tone

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A 60 Hz-es képfrissítés négyszázezerért sértő a vásárlókra nézve, és hála az iOS 18 hibáinak, időnként fel is tűnik, amikor egy-egy animáció megdöccen a panelen. Érdemes még említést tenni arról is, hogy képes annyira visszafogni a panelt a telefon, hogy mérőműszerünk már nem volt képes érzékelni a kibocsátott fényerőt, ami esti környezetben való használat alatt kifejezetten jól jön szemünk védelme érdekében.


[+]

Van a kijelző színeit a környezeti fényekhez állító True Tone, automata fényerőszabályzás (amit valamiért még mindig a kisegítő lehetőségek között dug el az Apple), a kijelzőszegélybe vágva pedig a beszédhangszóró, ami másodlagos médiahangszóróként is funkcionál. A sztereó ügyesen egyensúlyozott, jól szól az iPhone, pedig kisebb a beszédhangszóró az alsó multimédiásnál. A megjelenés újdonságai szoftveresek, így például a bárhova elpakolható ikonok vagy a tematikus sötét mód és színezés a főképernyőn.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.