Hirdetés

Két nappal ezelőtt mutatta be a Huawei a mobiltörténelem, ha nem a legérdekesebb, mérnöki szempontból legelőremutatóbb, fogyasztói oldalról pedig legmerészebb modelljét a harmonikaszerűen nyitható Mate XT formájában. Senki nem képzelte, hogy egy ilyen jellegű technológiai erődemonstráció filléres tétel lesz, de az 1,2 millió forintnak megfelelő árcetli az általános piaci árszinthez képest végül is nem annyira mellbevágó a 16/1024 GB-os kiszerelés esetében.


[+]

Csak javítani ne kelljen. Érdekes módon nem a kicsit több, mint 400 ezer forintos kijelzőcsere a legdrágább mulatság, ráadásul előre kifizethetünk úgy kétszázezret egy esetleges egy éven belüli csere esetére, hanem az alaplap, ami 460 ezer forintnyi helyi pénzt kóstál. A többi már aprópénz. Egy akksi például megvan 25 ezerből, a burkolatok 70 ezerből, a főkamera 38 rugó, a telés 28, a szelfikamera 19, az ultraszéles pedig már csak 34 ezer forintnyi jüan. Több esetleges javítást pedig 353 ezer forintnyi összegből biztosíthatnak be előre a kínai felhasználók.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.