A Soft Machines még 2014-ben beszélt nagyobb nyilvánosság előtt a VISC architektúráról, amelynek lényegéről egy cikket is írtunk. Az eredeti prototípus nagyon érdekesnek tűnt, viszont érthető okokból ez sosem kerül majd kereskedelmi forgalomba. Nem úgy, mint a Shasta kódnevű dizájnok, amelyet a Soft Machines a Linley Processor Conference rendezvényen jelentett be, és az alábbi hírben vázoltuk, hogy miről is van szó. Sőt, 2016-ban a vállalat számokban is beszélt a rendszer előnyeiről, és minden adat rendkívül meggyőző volt.
Hirdetés
Valószínűleg a látványosan jól működő dizájn győzte meg az Intelt arról, hogy érdemes lenne felvásárolni a céget, amit 2016-ban meg is tettek, viszont azóta nem hallani erről semmit. Felmerülhet a kérdés, hogy mi lett a technológiával, hiszen az alapvetően alkalmazható lett volna x86/AMD64-es magokon is, és állítólag az Intel dolgozott hasonlón.
Pusztán szakmai kíváncsiságból utánakérdeztünk, hogy bárki tud-e valamit arról, hogy várható-e egy VISC-szerű rendszer, vagy a Soft Machines egyelőre kipukkadt. Meglepő módon az Intel egyes partnerei hallottak hasonlóról, amit a vállalat az előző évtized második felében nagyon erőteljesen tervezet, sőt, 2020-ban voltak is bíztató eredményeik. Aztán viszont megérkezett Pat Gelsinger a vezetői székbe, és a saját víziójába nem fért bele pár Intel projekt. Sokkal inkább rajongott az akkor még fejlesztés alatt álló hibrid processzordizájnok ötletéért, és arra utasította a mérnököket, hogy a későbbiekben ne csak kettő, hanem három-négy magtípus is legyen egy processzorban. Azóta a hármat a Meteor Lake-kel el is érték.
A Soft Machines felvásárlásával megszerzett VISC architektúra itt kezdett zátonyra futni, mivel az nem igazán volt kompatibilis a hibrid irányvonallal. Az inkább egy nagyobb mag tervezését igényelte, amit aztán dinamikusan több kisebb részre lehet osztani. Úgy tudjuk, hogy Pat Gelsinger nem volt túl elégedett az alapötlettel, mert ugyan az egyszálú teljesítményt tekintve extrém jól teljesített a VISC, de az Intel új vezetője úgy látta, hogy ennek semmi haszna nincs egy olyan világban, ahol a teljesítményigényes feladatokat valamilyen egyedi gyorsító látja el, vagy célfeladathoz szabott, specifikus hardverdizájn, például neuronhálógyorsító. Ezzel lényegében a hibrid irány került előtérbe, a Soft Machines öröksége pedig egyelőre valamelyik fiók mélyén lapul.
A gyártóktól megtudtuk azt is, hogy Pat Gelsinger jelenleg nagyon azt pártolja, hogy a magszán növekedjen, így sokkal inkább új E-magokon van a hangsúly nála, mint új P-magokon. Az Intel jelenlegi vezetője nagyon híve a sok mag és ezzel sok szál koncepciójának, amit csak P-magokkal nehéz megoldani. A mérnökök felé sokszor hozza fel példának a Larrabee-t, hogy az mekkora áttörés lett volna, ha a vezetőség anno hagyta volna befejezni a munkálatokat. Annak valószínűleg nincs sok realitása, hogy ez újraéledjen, de Pat Gelsinger látványosan húz az E-magok felé, amelyhez hasonlók adták volna a Larrabee alapját. Bizonyosan lehet a háttérben valami mérnöki meggyőződés ennek az iránynak a helyességéről, és eszerint menedzselheti jelenleg a cég készülő fejlesztéseit. Ebbe pedig a Soft Machines tényleg nem fér bele, ami igen nagy kár a VISC alapötletét látva.
