Hirdetés

Külső, kezelés, üzemidő

Stratégiát váltott idén a Google: négy Pixel 9 telefonját, melyekből három hagyományos, egy pedig hajlítható képernyős, a nyáron, az Android 15 elkészülte előtt bemutatta azzal a kikövetkeztethető fordulattal, hogy új referenciatelefonjai tavalyi rendszert futtatnak. Nagy baj nincsen: hétéves szoftvertámogatással 2031 augusztusáig jönnek a frissítések, és amint megérkezik az Android 15, a család elsőként vált rá, de azért érdekes ez a stratégia.

A Pixel 9 Pro XL
A Pixel 9 Pro XL [+]

Hazai szemmel mégis nagyobb változás, hogy most már hivatalosan is betette a lábát a Google a termékeivel Magyarországra, és bár ebben a pillanatban a Pixel 9 Pro Fold forgalmazása még kérdéses, a Pixel 8a mellett a sima Pixel 9 és a közös specifikációjú, csak eltérő méretű Pixel 9 Pro és Pixel 9 Pro XL is megvásárolható.


[+]

Bár a Pixel 9 Pro 152,8 x 72 x 8,5 milliméteren és 199 grammon semmiképp nem kompakt, az egykezes használat összejöhet vele, és nem spórol ugyanazon a három nagyfelbontású kamerán hátul, amit a 162,8 x 76,6 x 8,5 milliméteres és 221 grammos Pixel 9 Pro XL szintén hatalmas lencsesávra helyezett.

A Pixel 9 Pro XL az iPhone 15 Pro társaságában
A Pixel 9 Pro XL az iPhone 15 Pro társaságában [+]

Ez a megoldás egyedi, azt viszont nyilvánvaló, hogy a jókora sarokíveket és a szélek finom lekerekítését a iPhone inspirálta, de még a matt, sötétszürke kivitel is hasonló. Mégis fontosabb ötletkölcsönzés a két profi modell egy helyett, hogy a Google-nek is legyen két méretben kameramobilja, mivel pedig a Pixel 9 Pro csak szeptemberben lesz nálunk kapható, a kétségtelenül hatalmas XL-lel sikerült először megismerkedni.

A Pixel 9 Pro XL a Galaxy S23 Ultra mellett
A Pixel 9 Pro XL a Galaxy S23 Ultra mellett [+]

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, hogy a szögletesebb Galaxy S23 Ultrát stabilabban és kényelmesebben tudom kezelni lapáttenyeremben – valószínűleg oldalra hajló kijelzője és hátlapja segít, élesebb sarkai ellenére. A két telefon nagyjából ugyanannyira csúszós, vagyis száraz tenyérben nagyon, egy kis izzadsággal és kézolajjal viszont egész jól megtapad – az ideális persze a műbőr Motorolák ragaszkodása a kézhez.


[+]

A Pixel összeszerelése perfekt: az alumíniumváz masszív és erős, a két Gorilla Glass Victus 2 üveglap illesztése hibátlan, az IP68-alapú por- és vízálló kivitel kipipálva, a kiálló kamerasáv pedig, ha nem feltétlenül esztétikus, legalább karakteres és a hüvelykujjnak támasztékot ad a stabilabb fogásért. Felesleges kavarás, hogy ezúttal felül van a bekapcsoló és alul a hangszínszabályzó: tíz nap használat után is összekevertem őket. Amúgy a hangerőszabályzó érhető el kényelmesen, a bekapcsolóért nyújtózkodni kell.


[+]

Az új generációs, ultrahangos ujjlenyomat-olvasó a 6,8”-es Super Actua kijelzőbe került, és remekül teszi a dolgát – a sokan panaszkodtak a korábbi modellek azonosítási nehézségeire, aminek itt semmi nyoma. Az 1344 x 2992 pixeles, adaptív 120 Hz-es, HDR10+ támogatású LTPO OLED panel pedig egészen kiváló úgy a kalibráció, mint a színek és a betekintési szögek oldaláról, a 3000 nites fénysűrűségérték pedig nem semmitmondó marketingadat.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
MérésGoogle Pixel 9 Pro XLXperia 1 VI (készítő)Xiaomi 14 UltraiPhone 15 Pro MaxSamsung Galaxy S24 UltraAsus Zenfone 11 Ultra
Képátló6,8 hüvelyk6,5 hüvelyk6,8 hüvelyk6,7 hüvelyk6,8 hüvelyk6,78 hüvelyk
Felbontás1344 x 29921080 x 23401440 x 32001290 x 27961440 x 31201080 x 2400
TechnológiaSuper Actua LTPO OLEDHDR10 LTPO AMOLED12 bit HDR10+ / Dolby Vision LTPO AMOLEDSuper Retina XDR OLED (LTPO)HDR10+ Dynamic AMOLED 2XHDR10 LTPO AMOLED
Képfrissítésadaptív 120 Hzadaptív 120 Hzadaptív 120 Hzadaptív 120 Hzadaptív 120 Hzadaptív 120 Hz, játék 144 Hz
100% fehér fényerő580817493 nit834 nit670 nit774 nit
Pontszerű fehér fényerő2695 nit2088 nit1392 nit2256 nit2513 nit2351 nit
Fehér fényerő (minimum)2 nit2 nit2 nit1,9 nit0,8 nit3,5 nit
Fekete fényerő0 nit0 nit0 nit0 nit0 nit0 nit
Kontrasztarányvégtelenvégtelenvégtelenvégtelenvégtelenvégtelen
Színhőmérséklet6384 K + kézi6790 K7144 K + kézi6697 K + TrueTone7338 K + kézi7687 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Apró, fehér négyzet felett műszerünk rekordmagas 2695 nitet mért, így perfekt a kinti láthatóság a legerősebb napfényben is. Viszont a Pixel már 28 fokban gyorsan lejjebb szabályozza a maximumot a hardver védelmében, és ez még jelentősebb 30-32 fok felett (bőven kijárt ebből hazánknak mostanság). Így pedig már nehézkes a komponálás, és jócskán melegszik a ház kamerázás közben. A fényvisszaverés is magasabb, mint a Galaxy S24 Ultra Gorilla Glass Armor paneljén, koromsötétben pedig túl harsány marad az adaptív fényerő, kézzel kell kellemesen sötétre húzni.


[+]

A 42 megapixeles, autofókuszos kameralyuk nem sok helyet foglal magának, a fénymérő és közelségérzékelő pedig éppoly észrevétlen, mint a beszédhangszóró. Értesítő LED helyett mindig aktív kijelző van, a káva pedig vékony és szimmetrikus. Viszont akkorák a sarokívek, hogy egy-egy játék felugró reklámjának bezáró „x” ikonja konkrétan kilóg a képből, én pedig kétkezes méretben nem bánom egy Red Magic vagy Galaxy Ultra határozott éleit. A rezgőmotor és minden haptikus visszajelzés remek, ahogy az érintési érzékenység is megfelelő. Igaz: a Gboard billentyűzeten szokatlanul könnyen gépeltem félre ugyanazokkal a mozdulatokkal, melyekkel precízebb a bevitel más óriástelefonon.


[+]

Jack kimenetet ne keressük, Type-C porton viszont immár 45 watton tölthető az 5060 mAh-s telep, Pixel állvánnyal 23 watton, egyéb Qi töltővel pedig 12 watton. A satnya dobozkában ugyanakkor csak USB-C – USB-C kábel, telefon és tű van; töltő, fólia és tok semerre. MicroSD bővítést se keressünk, és 510 ezer forintért borzasztóan ciki a 16 GB RAM mellé pakolt, mindössze 128 GB-os tároló, ami annyira szűkös, hogy valójában, ha értelmesen akarjuk a telefont használni, így játékokat telepíteni és hatalmas fájlméretű videókat készíteni, a Pixel 9 Pro XL ára 256 GB-on és 550 ezer forinton indul. NanoSIM-ből alul egyet lehet csak betolni, van viszont programozható eSIM, illetve az Egyesült Államok belterületén műholdas SOS segélykérés, ám ez errefelé még nem opció.


[+]

A hátlapon 50 megapixeles a főkamera és 48-48 megapixeles az ultraszéles, illetve az 5x-ös periszkópos teleobjektív. Adott a lézeres fókuszsegéd, a LED villanó és az infravörös hőmérő, ami persze nem FLiR-féle hőkamera, és leginkább csak a tárgyak felületét képes hozzávetőlegesen kijelezni, 2-3 cm távolságból.

[+]

Így lázmérésre alkalmatlan, bőrfelületen 33,5 fok volt a legmagasabb, amit mutatott, egy 5 fokos, dobozos sör felett pedig minimum 21,8 fokot. Egy steak maghőmérsékletét sem fogja nyilván megmondani, nyílt láng fölé pedig tilos helyezni (kivéve, ha Zack Nelsonnak hívnak), de azért forró pontok keresésére elmegy a dolog. Mondjuk egy serpenyő fölé téve a kezünk is megmondja, hogy forró, ne nyúlj hozzá!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.