Hirdetés

Tíz év után most, a Computexen mutatta be a Noctua a csúcskategóriás NH-D15 processzorhűtő második generációját, mely pár hete lett elérhető nagyobb mennyiségben is. Ezzel a nagyobb mennyiséggel együtt pedig elkezdett növekedni azok száma, akik a frissen megvásárolt hűtő kapcsán zörgő hangra panaszkodtak, ami értelemszerűen nem fogadható el egy kifejezetten a minden eddiginél csendesebb és hatékonyabb működést ígérő, és nem mellékesen 150 euróba kerülő egységtől.


[+]

A Noctuánál nekiláttak a probléma kivizsgálásának, és egyelőre arra jutottak, hogy a zajt a bordázaton a szállítás során adott esetben meglazuló legfelső lemez okozza. Ezt a lemezt a ventilátorok keltette légáramlás kezdi el rezegtetni, innen származik aztán az a zörgő hang, mely a mérések szerint ugyan csak 0,5 dB-lel emeli a teljes zajszintet, de ebben a termékkategóriában ez sem megengedhető. Az érintett felhasználók számára a Noctua több megoldást is ajánl, melyek közül az első a teljes pénzvisszatérítés, a másik pedig az, hogy ideiglenesen egy 1,8 mm vastag szivaccsal a felső bordát megtámasztva, vagy ragasztószalaggal (a duct tape mindent megold jeligére) a teljes bordázatot összefogva a mozgás lehetőségének a csökkentése. Nyilván a két utóbbit nem végleges megoldásnak képzelik el, hanem áthidalásnak addig, míg megtalálják a módját a jelenség megakadályozásának.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.