Bevezető, külső

Közel 18 éve használunk valamilyen profi mérőeszközt a kijelzők képességeinek tesztelésére, illetve a munkára használt monitorok képének kalibrálására. Az egész történet egy GretagMacbeth Eye One Display 2-vel kezdődött, mely még most is itt lapul az egyik szekrényben, ám azóta fejlődött a technika és az igények is nőttek, így ezt később leváltotta a X-rite i1 Display Pro, melyből több példányt is elhasználtunk az évek alatt.

Hirdetés

Most pedig elérkezett az idő, hogy ismét szintet lépjünk, és választásunk az immár Calibrite márkanév alatt forgalmazott Display Plus HL-re esett. Ez az i1 Displayt leváltó Display széria csúcsmodellje, melynek számunkra egyik legfontosabb tulajdonsága a nevet is adó High Luminance, azaz nagy fényerejű szenzor használata. Ez teszi lehetővé, hogy a HDR-képes, bőven 1000 cd/m² feletti fénysűrűséggel rendelkező monitorok, tévék (és persze okostelefonok, tabletek) megjelenítőit is kielégítő pontossággal vizsgálhassuk.

A monitorkalibrálókról, működésükről, illetve arról, hogy miért van rájuk szükség, még évekkel ezelőtt, első kalibrátorunk kapcsán írtunk részletesen. Bár azóta sok idő eltelt, az eszközök is megújultak, de a kalibrálás lényege nem változott.


[+]

Külső megjelenésében a Calibrite Display Plus HL nem sokban különbözik az elődöktől, legfeljebb a színekben van eltérés, az ezüstös műanyagot feketére cserélték. A készülék most is USB csatlakozást használ, annyi különbséggel, hogy mostmár nem Type-A, hanem Type-C konnektor került a kábel végére, melyhez a dobozban egy Type-A/Type-C adaptert is mellékelnek. A tartozékok között akad egy kis kék szövetzsák is, ami megkönnyíti a kalibrátor hordozását, ha valamiért magunkkal kéne vinnünk.


[+]

A készülék egyik oldalán helyezkedik el a szenzor (vagyis az azt fedő lencse), a másik oldalon egy standard állványmenetet találunk, melynek segítségével például projektort is kalibrálhatunk, vagy megkönnyíthető a szoba világításának ellenőrzése; az utóbbihoz tartozó diffúzor az átfordítható lencsevédőn található. A kábel hossza 180 cm, és van rajta egy tologatható súly, ami abban segít, hogy a kalibrátor használat közben ne csússzon lefelé a kijelzőn.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.