Hirdetés

Megérkezett a MinisForum játékosoknak szánt AtomMan almárkájának csúcsmodellje, a G7 Pt, mely ebben a szegmensben elsőként kapta meg az AMD Advantage tanúsítványt. Ez természetesen teljesen AMD alapú platformot jelent, tehát a mágneses rögzítésű talppal, és annak segítségével rejtett tápkábelezéssel rendelkező gépházzal rendelkező, oldalán némi RGB világítást is viselő apró számítógép Ryzen processzorra (egész pontosan a 7950HX-re), és Radeon grafikára (azon belül is az RX 7600M XT-re) épül, és kihasználja a Smart Access Memory és SmartShift technológiákat is.


[+]

A gyártó állítása szerint 205 wattnyi hőmennyiség elszállítására képes Cold Wave Ultra hűtőrendszer négy ventilátort, összesen kilenc hővezető csövet és folyékony fém pasztázást használ, és külön gondoskodik a RAM illetve az SSD hűvösen tartásáról is, mindezt pedig legfeljebb 45 dB-es zajszinttel teszi. Memóriából 96 GB kerülhet a gépbe, NVMe SSD-ket pedig két foglalat vár, melyek közül az egyik PCIe 5.0 x4-es. A G7 Pt egyszerre három monitort kezel egy HDMI 2.1, egy DisplayPort 2.0 és egy DP-Alt móddal is rendelkező Type-C interfészen át. Ezeken felül összesen négy USB 3.2 Gen 2 csatlakozó, egy további előlapi USB 3.2 Gen 2 Type-C, több 3,5 mm-es jack (kombó és külön-külön line-out és mic in egyaránt), valamint 2.5GbE hálózati port is helyet kapott a házon. Vezeték nélküli kapcsolódáshoz Wi-Fi 7 és Bluetooth 5.4 áll rendelkezésre. Az AtomMan G7 Pt már előrendelhető, ára 1000 dollárról indul.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.