Egyre inkább a nyár közepére csúsztak át az évek során a Samsung korábban őszi bejelentései, most már július 10-én bemutatkoztak a 2024-es hajlítható modellek, valamint az új órák és headsetek is, ezekről ide kattintva lehet olvasgatni. A Fold6 és a Flip6 kapcsán az árazással érdemes kezdeni az emésztgetést, a legolcsóbb Flip6 500 ezer forintot kóstál 12/256 GB-os kiszerelésben, az 512 GB-os tárhely 550 ezer forintért jár. A Fold6 830 ezer forinton nyit (12/256 GB), az 512 GB-os verzió ára 880 ezer forint, az 1 TB-os kapacitású csúcsmodell 980 ezer forintba kerül. Ha még akarunk egy S-Pen tokot és mondjuk egy töltőfejet, akkor bizony átlépjük a hét számjegyű összeget. A tavalyi modellek olcsóbbak voltak, a Fold 60 ezret drágult, a Flip „csak” 10 ezer forinttal kerül többe.


[+]

Ezekért az összegekért cserébe továbbra sincs töltőfej a csomagban, de az előrendelési akcióknál S-Pen tok, a Flipnél sima tok jár, valamint 40 ezer forintos készülékbeszámítási extra, illetve nyilván lesznek mindenféle egyéb kedvezmények és kuponok, valamint a szolgáltatói konstrukciók is okozhatnak árcsökkenést, de mindenhonnan nézve ezek a telefonok a legdrágább szegmensbe tartoznak.


[+]

A Fold6 formavilága a méretei és arányai kapcsán az eddigi Foldok nyomán halad, picit szélesebb összecsukva, kicsit kevésbé magas és néhány tized milliméterrel vékonyabb is, de ezek az eltérések alig-alig vehetők észre, ha egy Fold5 mellé odatesszük. Jóval látványosabb, hogy az egész telefon sokkal szögletesebb, indusztriálisabb designt kapott, már nincsenek lekerítve a kijelzők sarkai, a hátlapon pedig a kameraszigetben ülő lencsék feketére polírozott karimákat kaptak.

Balra a Fold5, jobbra a Fold6
Balra a Fold5, jobbra a Fold6 [+]

Belül persze a kötelezőnek tekintett chipsetváltás megtörtént, a Snapdragon 8 Gen 3 dolgozik az újdonságban, a kijelzők felbontása pedig kis mértékben növekedett úgy, hogy a 120 Hz-es adaptív frissítés megmaradt, az AMOLED panelek fénysűrűsége pedig nőtt. A belső megjelenítő kicsit négyzetesebb lett (ezért más a felbontás), a külső panel pedig 6,2 inchről 6,3 inchre hízott úgy, hogy a képarány a korábbi 23,1:9-ről 22,1:9-re módosult, ezzel együtt a felbontás most 2376 x 968 pixeles. Érezhető a törekvés, hogy évről-évre egy hangyányival szélesebb panelt próbál beleszuszakolni a Samsung az aktuális Foldba, ezek ugyan apró lépések, de ha a Fold1-hez hasonlítom, akkor mostanra már jelentősen terebélyesedett a külső ablak.

Balra a Fold5, jobbra a Fold6
Balra a Fold5, jobbra a Fold6 [+]

Nem változtak a csatlakozók, hangszórók, tálcák és kezelőszervek helyei, az ujjlenyomat-olvasó továbbra is az oldalsó gombban található, a zsanér pedig pont a Fold5-nél újult meg, most nem nagyon piszkálták, viszont az eddigi IPX8-as védettséget IP48-as certifikáció váltotta, ami vízállóság szempontjából ugyanaz, viszont a porállóság mostantól hivatalos, noha az IP48 azt garantálja, hogy 1 mm-nél nagyobb por nem juthat be a készülékházba. A kisebb igen, de azt elvileg a zsanérmechanikában levő seprű kitolja nyitás-csukás során. Mi azt tippeljük, hogy itt nem történt amúgy változás, csak a Fold5-tel szerzett hosszabb távú tapasztalatok alapján a Samsung be merte küldeni porállóságra is a modellt.


[+]

A Fold szériát az elmúlt években sok kritika is érte, főleg a töltési sebesség, a hajlítási gyűrődés, az akkuméret és a kamerák kapcsán is. Ezekre a kritikákra a Fold6 sajnos nem reflektál, a 25 wattos vezetékes és a 15 wattos vezeték nélküli megoldás ugyanaz, mint korábban. A hajlítási gyűrődés megmaradt, vannak, akiknek ez kizáró ok, de szemből nézve a panelt továbbra sem látszik. Az akkuméret is változatlan (4400 mAh), talán a friss chipsettel valamivel takarékosabb lesz a Fold6. Kamerás fronton látszólag nincs változás, hiszen maradt az 50 megapixeles főszenzor (amit még az S22-ből cipel magával a Fold6), a 10 megapixeles zoom modul is a régi, a 12 megapixeles ultraszéles viszont annak ellenére új, hogy ez első blikkre nem tűnik fel, mert az apertúra, a látószög és a szenzorméret is, illetve továbbra is nélkülözi az autofókuszt. Vagyis azt lehet mondani, hogy a Fold6 nem sokat változott a tudás szempontjából, az új formavilág ugyanakkor határozottan frissebbnek hat.


[+]

A Flip6 külsőre egyetlen látványos elemmel mutatja meg, hogy ez már a 2024-es modell: színesek a fedlapi kamerák körüli gyűrűk. Minden egyéb szempontból ugyanaz a külső, pont ugyanakkorák a kijelzők, mint eddig, ami 6,7 inchet jelent belül (2640 x 1080) és 3,4 inchet kívül (720 x 748). A belső panel 120 Hz-es adaptív frissítésű, a külső is maradt AMOLED – és maradt 60 Hz-en. Itt is megjött a Snapdragon 8 Gen 3, de itt még annyit sem csökkent a telefon mérete, mint a Foldnál, összecsukva egytized milliméterrel lett vékonyabb.


[+]

A Flipnél is maradt a 25 wattos töltés, viszont itt mégiscsak történt két fontos változás. Egyrészt az akkumulátor kapacitását úgy tolták fel 4000 mAh-ra, hogy nem változott a készülék mérete és tömege sem, másrészt pedig az 50 megapixeles főkamerát a Flip az S24-től vette át, ami vélhetően megmutatkozik majd a képminőségben is. Kínzó kérdés, hogy ezt vajon miért nem tudták megcsinálni a Fold6 esetében.


[+]

A Samsungnál már évek óta elég jelentős fókuszt kap szoftveres oldal, a Flip6 és a Fold6 is 7 éves támogatást kap. Ennek a szoftveres oldalnak a másik fele a Samsung által az idei évtől erősen tolt AI funkciók előtérbe helyezése, az S24-ben megismert eszköztár új elemekkel bővült, van tolmács, ami a félbehajtott Fold6/Flip6 modellek külső kijelzőjére feliratoz, van irakfirkából generált rajzolási opció, megjelent a generatív portré, amely különböző stílusok alapján alakítja át az arcképeket, az AI háttérképre időjárásos effektek is kerülhetnek, a zoom pedig automatikusan működhet attól függően, hogy videózás közben az alany mennyire lépked távolra. Az AI funkciók vizuális megoldásai nyelvfüggetlenek, a hívás közbeni fordítás, a tolmácsolás, a különböző formalevelek létrehozása, a diktafonos leirat és összefoglaló viszont nyelvi modelleket igényel és a Samsung még nem készült el a magyar változattal. Januárban még szeptemberre ígérték, most úgy tűnik, hogy csak 2025-ben lehet ezeknek az AI funkcióknak magyar támogatásuk.

A Fold6 és a Flip6 szokás szerint a bemutató pillanatától kezdődően előrendelhető, tesztkészülékeink pedig menetrendszerűen érkeznek.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.