Július 10-én, Párizsban tartja a Samsung a következő Galaxy Unpacked eseményt, főszerepben a viselhető kütyükkel és a hajlíthatókkal. Míg tavaly a Z Flip újított jóval nagyobb és menőbb, mappaszerű külső kijelzővel (amely meglehetősen ósdinak hat egy évvel később, a Razr 50 Ultra mellett), idén a Z Fold fog variálni a formával.


(forrás: MysteryLupin) [+]

Zömökebb képaránnyal könnyebben megszelídíthető lesz a külső panel, vékonyabbak lesznek a kávák és a hivatalos kedvcsináló szerint is légiesebb lesz a Z Fold6 az összes korábbi modellnél. Az első 2019-ben még 276 grammot nyomott, míg a legutóbbi, tavaly 253-at, és kíváncsian várjuk, mennyire sikerül az ideinek a Magic V2 231 grammját megközelíteni.


(forrás: MysteryLupin) [+]

SamMobile szerint nem igazán, a publikáció 239 grammról hallott, persze ez is elég komoly karcsúsítás lehet. Feleslegesnek tűnik a Samsung titkolózása a formát illetően, számos kémfotó és nem hivatalosan közzétett, hivatalos render után ugyanis most már a tokgyártók anyagai is kezdenek felbukkanni, aláhúzva a korábban kiszivárgott formát.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.