Bevezető

Ott voltam a hazai bemutatón, volt lehetőség vezetni is. És akkor meglepően jó volt és meglepően nemkínai. Mármint érzésre. De ott volt rá mondjuk 10 kilométerem, annyi idő alatt lehetetlen verdiktet mondani a BYD Atto 3-ról, most viszont belecsavartam úgy 500 kilométert meglehetősen változatos útviszonyok között egy olyan tesztautóba, amiben már volt 10 ezer kilométer. És nagyon nem úgy nézett ki, mint ami szét akarna esni.


[+]

Nade. Tudjuk le a névadással kapcsolatos köröket: a Build Your Dream (ami ott virít öles betűkkel a kocsi seggén) egy utólag kierőltetett szlogen a BYD rövidítésre, a cég eredetileg Yadi Electronics néven alakult, nevét arról az utcáról kapta (Yadi Road), ahol az első székhelye volt Dapengben. A Bi szócska azért került elé (és lett BiYadi), hogy a különböző kiállításokon és rendezvényeken a listában előrébb kerüljenek, majd ezt írták át a pinjin módszerrel BYD-ra. Ez nyilván jóval kiábrándítóbb megfejtés, mint az “Építsd az Álmod”, de hát ez van. Az Atto az attoszekundumra utal (minek?), a hármas pedig az ePlatform 3.0-ra, amire ezt a konkrét modell építették.


[+]

Ez egy középméretű SUV, majdnem centire ugyanakkora, mint egy Opel Grandland X (Peugeot 3008), vagy mondjuk egy VW ID.4, vagyis adódnak ismert versenytársak, csak azoknál jelentősen olcsóbb, két kivitel van, a Comfort alulról nyaldossa a 14 milliót, a nálunk járt Design pedig a 15-öt. Hatótáv, meg akku, meg hajtáslánc kapcsán nincs eltérés, ebben több az extra és nagyobb benne a kijelző. És olyan tételek vannak a felszereltségi listán, mint a napfénytető, az ülésfűtés, a vezeték nélküli telefontöltő, az NFC-s kulcskártya (bár olyat mi nem kaptunk), vagy a zene ütemére villogó hangulatfény. Mint egy falat kenyér.


[+]

Nem mondom, hogy ezek mind lényegtelenek (mert igenis fontosak akkor, amikor egy Skoda Enyaq mellé rakjuk az árakat, vagy felextrázzuk erre a szintre a Peugeot e-3008-at), de júzeroldalon a hatótáv, az akku, a tölthetőség és az autó dinamikája azért talán fontosabb, az Atto 3 pedig 420 kilométeres hatótávban reménykedik roppant optimistán. Azért optimista, mert akármilyen módon is közlekedtünk korábban, fixen ennyit ír a fedélzeti rendszer 100%-os töltés mellett. 50%-os állásnál pedig 210 kilométert, 25%-nál pedig 105-öt, vagyis igazából tök hülye, egyszerűen a gyári értékre ráküld egy harmadikos matekpéldát, hogy kijöjjön a mutatott hatótáv. De előreszaladtunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.