Összefogott a Framework a DeepComputinggal annak érdekében, hogy szabadon konfigurálható és szerelhető noteszgépét, a Laptop 13-at ne csak AMD és Intel, hanem RISC-V platformmal is elérhetővé tegye.


[+]

Aki esetleg nem emlékezne rá, a DeepComputingnak nem ez az első együttműködése, körülbelül két éve a Xcalibyte-tal közösen építették meg a ROMA noteszt, mely ugyanígy erre a nyílt forráskódú utasításkészletre épülő, négymagos RISC-V processzorra támaszkodott. Azóta abból a gépből már a második generáció is megérkezett, így nagy valószínűséggel a Framework 13 is ezt az új generációs lapot kapja majd. Ebben egy StarFive-tól származó JH7110 CPU dolgozik, mely négy SiFive U74-MC RISC-V magot tartalmaz. A RAM forrasztott (ez eltérés a Framework többi megoldásához képest), tárolóként pedig microSD és eMMC opciók állnak rendelkezésre.

Mindez a Framework számára azért lehet érdekes, mert a cég filozófiájába passzol a teljesen szabad felhasználású, jogdíjaktól mentes fejlesztések támogatása. Ezért kínálnak szabadon összelegózható notebookokat, melyekbe ugyanakkor eddig csak a „zárt” Intel vagy AMD processzorok kerülhettek. A RISC-V-nek egyébként többen komoly jövő jósolnak az AI miatt, na meg azért is, mert nyílt szabványként az Egyesült Államok törvényhozása nem tudja használatát korlátozni a Kína számára.

Eredeti cikk

Magor Trade
Egyeztető üzlet emberek

Nagykereskedőként, versenyképes árainkkal hozzájárulunk üzleti partnereink sikeréhez és növekedéséhez.